Csak pár hét múlva ébredtem rá, mit is gondolnak rólam a többiek. Mindenki védte Adamot, mert szerintük én csak azért voltam sokat vele, hogy később fájdalmat okozhassak neki. Szerintem ez hülyeség, és nem is foglalkoztam a gonosz pletykákkal, ám Adam kerülni kezdett engem. Talán ő elhitte ezeket a semmivalóságalappal nem rendelkező meséket. De volt egy jó oldala is ennek a sztorinak, éspedig az, hogy Logan mosolyszünetének vége lett, és legalább egy jóbarátot magam mellett tudhattam. Persze ez sovány vigasz volt, de jobb a semminél. Logan pedig mindneben kitartóan mellettem állt. Én pedig keresni kezdtem
Adamot, hogy megmagyarázzam neki ezt a gyerekes hülyeséget, aminek egy szava nem volt igaz. De ő mindig elkerülte az utamat..
egyszer viszont sikerült sarokba szorítanom.
- Adam, várj meg! - kiabáltam utána, mint valami félőrült, de nem érdekelt hogy meghallhatja akárki. Most az volt a lényeg, hogy ne veszítsem el Adam-et.
Hátrafordult, megnézte ki jön utána, nem mintha nem ismerte volna fel a hangomat, ez olyan figyelemelterelés féleség volt. Aztán a falnak támasztotta a
hátát. Nyugodtnak és lezsernek akart tűnni, de nem igazán sikrült neki. A szemén láttam, hogy a leggyorsabb menekülési lehetőséget keresi.
- Mit akarsz? - szinte suttogva beszélt. Rájöttem, hogy nem is tőlem félt, hanem attól a fájdalomtól, amit okozhatok neki. És ezt a fájdalmat automatikusan
hozzám, az arcomhoz, a hangomhoz, a lépéseim hangjához kapcsolta. Úgy szerettem volna, ha megszűntethetem ezt a rettegést, ha eltűnne a szeméből, az arcáról
a félelem és az, hogy mit gondol rólam. Nem akartam, hogy Tessa és a többi kisebbrendű gonosz pletykái elválasszanak minket.
- Adam. Miért kerülsz engem? - tudtam nagyon jól a választ, mégis szerettem volna, ha kimondja. Akkor talán rájön, hogy az egész hatalmas baromság.
- Talán te nem hallottad, hogy mit mondanak rólad a többiek? Te nem hallod a pletykákat, amiket mindnen második ember ismer?? - A hangja már remegett, de nem
a félelemtől. Felháborodás lett volna talán?
- Te nem a pletykák miatt kerülsz engem. Mond meg kérlek hogy miért! - halkan beszéltem, ő mégis összerándult.
- Én félek. Félek attól, hogy ez az egész igaz lehet. Nem tudják bizonyítani, hogy igaz, te pedig nem tudod hogy nem. Minden lehetséges. Más esetekben hidd
el, én melletted állnék. Most viszont rólam van szó, és az én boldogságomat még nem tehetem fel a tiéddel szemben. - ezt a bunkóságot! Magát félti, de nem
tőlem, hanem attól, hogy valaki rosszat hall róla! Egoista barom!
- Szóval így állunk. Én végig azt hittem, hogy attól félsz hogy fájdalmat okozok neked, és te végig csak a saját jóhíredet féltetted! Ezért hát az a sok
együtt töltött idő! Hogy híreszteljék rólad, hogy az anyád örökösével jársz?? Hát abból nem eszel! Menj vissza oda, ahová való vagy, a gazdag csávók
klubjába, és híreszteld el szépen, hogy az örökös szeretett téged, te pedig szépen átejtetted! Büszkék lesznek rád, megígérhetem! - ennyi volt a mondani
valóm, aztán elrohantam. Nem tudtam, merre megyek, nem láttam a szememből patakzó könnyektől. Én tényleg megbíztam benne, és még bűntudatom is volt. És mégis
ő volt az, aki átvert, hazudott az érzéseiről, sőt, saját magát is hamisan adta elő nekem, mindenzt azért, hogy dicsekedhessen a gazdag haverjainak! És én
végig minden szót elhittem! Hogy lehettem ilyen barom??
Levetettem magam az ágyamra, és bőgtem, Nem tudom, miért fájt annyira Adam elvesztése, most, hogy tudtam milyen valójában. Talán csak reménykedtem, hogy
félreértettem a helyzetet. De ez abban a percben szinte lehetetlennek tűnt.
Kopogtak a szobám ajtaján, amit bezártam egy órája. Még mindig szipogtam a sírástól, sápadt arcom a szemem alatt vörös volt, a szemem véreres, a hajam kócos
így éppen csak kiszóltam. - Ki az?
- Logan vagyok. Szedd rendbe magad, és gyere ki. Azt mondták, már egy órája bezárkóztál, és egyre csak sírsz.- a hangja aggódó volt, és jól esett, hogy most,
mindennek az elpusztulása után ami valaha nagyon fontos volt nekem, foglalkozik velem.
- Persze.. várnál tíz percet? - igyekeztem visszafolytani az újra és újra feltörni készülő sírást, bár nem nagyon sikerült, de a hangom egészen nyugodtnak
hatott.
- Nyugodtan készülődj. Nem kell sietned. Valaki beszélni akar veled.
- Kicsoda?
- Adam Darrow.
Az agyam elködösült és én már csak annyit hallottam, hogy a fejem az ágy szélébe csapódik, és a két fiú elkeseredve szólongat a túloldalról.
Aztán minden elsötétült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése