Három napot kellett várnom, mire megkezdődött a kiképzésem. Órákon kellett részt vennem, de ezek lazábbak voltak, mint amit eddig az iskolában tapasztaltam.
A szüleim úgy tudták, hogy a téli szünet befejezéséig egy barátnőmnél alszok, ez alig két hét, de még így is több a semminél. A kiképzés harci edzés része
viszont sokkal több erőt kívánt, mint amivel én rendelkeztem. Ez elég sok nehézséget okozott. A kiképzőm, Tessa Clay, aki szemmel láthatólag ki nem állhatott
engem, és ezt többször közölte is velem, többet várt el tőlem, sőt, ezerszer többet, mint egy átlagos tesitanár. Megnehezítette a dolgomat, hogy az edzést
vámpírok felügyelték. Ők is Tessa mellett álltak, az észrevételem szerint. Úgy tűnt, a vámpírtársadalom alsóbb rétegébe tartoznak. Onnan mindenki rühelt
engem, kivéve Logan aki a konyhás fiú volt. Kedves volt de nekem nem igazán jött be. A konyhásoknak nálunk csak annyi munka jutott, hogy elmossák a poharakat
amiből vért ittunk, és hogy takarítsanak. Főleg a konyhát de valamikor a kastély étterem részét is. Logan többször segített nekem vért csempészni a szobámba,
mivel a "friss" vámpír szervezetnek több vérre van szüksége, és ezt a konyhában nem adták meg nekem. Igazából Logan úgymond a pincérem volt, persze ezt csak
a dolog tréfás értelmében mondom. Nagyon szimpatikusnak találom Logan bátyját is, de vele nem tudtam beszélni. Ő volt a kastély kertésze, Connor.
Hirtelen kibillentett az álmodozásból Tessa csípősen csilingelő hangja.
- Clarissa kisasszony szíveskedne még ma megcsinálni a gyakorlatot?? - olyan hangon mondta, mintha most hagytam volna el egy koronázási ékszert egy pénzéhes
vámpírokkal teli teremben.
- Persze, Tessa, de csak ha sziveskedsz még ma leszállni rólam. - Nem volt joga hozzá, hogy kötekedjen, hisz ehhez a gyakorlathoz sokszor a profiknak is több
óra pihenésre van szüksége, én pedig tíz percet se kaptam, pedig életemben most próbálom majd először.
Behajlítottam a lábam és átemeltem a fejem felett, majd leraktam a talpam a vállamra. Tessa nagyot nézett, hisz direkt azért csináltatta velem ezt, mert
tudta, hogy nem fog sikerülni. Hát, erre ráfaraghat.. =)
Rámosolyogtam, felálltam, kiráztam a lábam és kiléptem a kiképzőterem ajtaján. Azok meg néztek utánam, mint kép vízköpő.
A lépcsőn felfelé botlottam Adam-be. Nagyon megörültem neki, de Tessa lehetetlen viselkedése után már nem voltam képes mosolyogni. Még rá sem. Pedig rögtön
nyújtotta a kezét, én pedig készségesen megfogtam, mert egyszer élünk, mi baj lehetne belőle? Csak vezetett lefele a lépcsőn, pont arra, amerről eredetileg
indultam. Egyenesen ki a kertbe és csak itt kezdett beszélni.
- Sétálsz velem? - úgy mosolygott, hogy ha akartam volna se lett volna szívem hozzá, hogy nemet mondjak.
- Szerinted éppen mit csinálunk? - rányújtottam a nyelvemet, és ez szemmel láthatólag tetszett neki.
- Hát, gondolom, sétálunk. De jobb megkérdezni, nem igaz?
- Miért, féltél talán, hogy nemet mondok? - komolyan érdekelt a válasza, de belemententem ebbe a komolytalan szójátékba.
- Igen, féltem, de őszintén. Sokat láttalak a Logan gyerekkel. Féltem, hogy lehet köztetek valami.
- Igen van köztünk valami, de azt felénk egyszerű barátságnak hívják. - erre elvigyorodott, arcára visszatért a megszokott magabiztosság, a félelemnek már
nyoma se volt.
- Akkor gyere. Mutatni akarok valamit. Szerintem tetszeni fog. - átrángatott a fél parkon, mire megérkeztünk oda, ahova gondolom vezetni akart. Egy
lovardához hasonló épület volt, a szokásos calipso-jellel a tetején. Ennek az ajtaját nyitotta ki előttem Adam. Lovakra számítottam, azokat is láttam bent.
Csakhogy ezeknek a lovaknak szárnyuk volt - mint a pegazusoknak a mesékben, amiket a kislányok néznek.
- Szépek ugye? - most néztem vissza Adam-re, mikor ezt kérdezte. Jó pár percig állhattam a fekete ló előtt, ha lehet őket lovaknak nevezni, eközben ő
kivezetett a boxból egy barna példányt, és már nyergelte.
- Tudsz lovagolni? - a kérdés kicsúszott a számon, pedig olyan egyértelmű volt a válasz.
- Igen. És te? - rám kacsintott - Igen, tudok. - válaszoltam. - 14 éves koromig lovagoltam.
- Akkor könnyű dolgod lesz vele. Ő a tiéd. - intett a fekete felé. A névtáblán a Calipso név állt. - Ő a klánunk névadója. eredetileg én kaptam, de én neked
adom.
- Oh, köszönöm... - egész meghatódtam. De miért ad nekem egy lovat??
- A kiképzésed vége felé lóról történő harcot is kell majd gyakorolnod. Könnyebb, ha a páros nem új, hanem összeszokott.
- Értem... De még sose ültem ilyen fajta lovon. Mármint.. az emberi lovardában nem volt szárnya a lovaknak.
- Ők nem lovak, hanem pegazusok. Valaki egyszer észrevett egy vámpírt amíg lovagolt, és innen jöttek azok a bárgyú mesefilmek. Az egésznek van egy kevés
igazságalapja.
- Erre még sose gondoltam.
- Vezesd ki, nyergeld fel, aztán indulhatunk. Nagyon békés állat. Nem lesz gond vele.
Már mmajdnem hét óra volt mikor visszaértünk. Majdnem hat órán keresztül voltuk kint, és ez feltűnt a kastély vámpír lakóinak is. Másnap reggel megkeresett
Clementina Darrow.
- Úgy látom, sok időt töltesz a fiam társaságában. Tegnap is kilovagoltatok. azt mondta, neked adta Calipso-t. Mindez igaz? - A hangja inkább volt
elragadtatott mint számonkérő.
- Igen, igaz, de nem kértem tőle. A saját döntése volt. - zavart voltam. Teljesen őszintén beszélni egy klánvezetővel, arról, hogy milyen viszonyban vagyok
a fiával? Higgyétek el, nem túl kellemes. Sőt, kicsit talán még ciki is. Minden esetre Adam úgy tűnik nem zavartatja magát, ha az anyjával beszél. Csak hogy
nekem mint a főnökömmel, úgy kell vele beszélnem.
- Adam érzései őszinték és tiszták, csak ennyit jegyezz meg. Sokan futnak utána, de ők ezt a külsejéért és a pénzéért teszik, nem pedig az igazi énjéért.
Ezért bízik benned jobban, mint másokban. Veled ugyan ez lesz a helyzet, hidd el. Nagyon sok lesz körülötted az érdekbarát ha uralkodó leszel, és nagyon
sokan hajtanak majd a pénzedre, amit tőlem örökölsz. Vedd ezeket jó tanácsnak, ne pedig egy pár üres mondatnak.
- Köszönöm Clementina. Megfogadom. És igérem, hogy.. - mit is ígérek? - nem bántom meg a fiát.
A következő hetekben Logan mosolyszünetet tartott velem szemben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése