10. fejezet - Öreg vámpír nem vén vámpír

A húgom körül álló nem kevés éhes vámpír megrémített. Lehet, hogy én is vámpír vagyok, viszont ennyivel nem bírok el egyedül, sőt. Viszont hülye voltam, mert rögtön ezután beugrott, hogy nekem itten (xD) rangom van! Én vagyok az örökös, és az örökös húgából viszont nem lakmároznak! A hugihoz legközelebb álló vámpírt Stefan-nak hívták, és ő volt a "vámpírtanács" mostani vezetője. Mellette a felesége, Stefany ( a nevét megváltoztatta hogy jobban hasonlítson a férjééhez ) szintén éhes, vörös szemekkel.
- Steph, Stefan! El a kezekkel a húgomtól!! - A hangom meglepte őket, de felegyenesedtek, és hátrébb léptek. Mások is követték a példájukat. Csak egy vámpír volt, aki nem. Pixie volt a neve, egész fiatal, tizenkét éves, egy héttel ezelőtt lett átváltoztatva. Az anyját megölték, ő pedig könyörgött, hogy változtassák át. Úgy gondolta, hogy vámpírként a vérfüggőség elfelejteti vele a gyászt. Hát úgy tűnik, elfelejtette vele. Viszont ettől nekem nem lett jobb. Úgy gondoltam, van annyi önuralma, hogy ne támadjon rá. Ismerhetném jobban is. Eddig inkább védekezésnek tűnő állásban állt, most helyzetet változtatott. Mint egy nagymacska, pontosabban mint egy puma, lelapult, ugrásra készen. A húginak egy esélye maradt, és az én voltam. Amilyen gyorsan csak tudtam, közéjük álltam. Pixie megdermedt, és egy helyben maradt. Amint rájött, hogy ez az ember a védelmem alatt áll, már nem is tűnt olyan finom falatnak. Felegyenesedett, és rekedt hangon felém fordulva suttogta: - Bocsánat Clarissa.
- Nem kell bocsánatot kérned, fiatal vámpír vagy, akárcsak én. És mint látod, nem csak te nem tudtad megállni. Stefan és Stefany is támadtak volna, ha nem jövök. Dana... azt hiszem, jó lenne ha most velem jönnél.
Szótlanul sétáltunk egymás mellett, de a csendet ő törte meg.
- Köszi.
- Mit köszönsz?
- Hogy megmentettél. Ha nem jössz... - A hangja elcsuklott, az ujját végighúzta a torka előtt.
- Hát igen. De mentem. Nem lett gond, igaz??
- Hát nem. - Az arca még szürke-sápadt volt az ijedségtől. - Rissa... ezek után.. Nem tudom.. El kell gondolkoznom rajta, hogy akarok-e még vámpír lenni.
- Ez a te döntésed, Dana, nem fogom ráderőltetni. És ne felejtsd el, te akartad. =)
- Tudom.
És ki jött szembe? Pont akire gondoltam... Nem, nem Adam. =) A velünk szembe jövő vámpír Britta.
- Hallottam, volt egy kis összezördülés a nagyteremben. Ugye nem voltatok benne? - az aggódás, mintha a gyerekei lennénk, de komolyan, szinte sütött az arcáról.
- Hát de. De nem lett gond.
- Azt látom.
- Brittaa.. - a húgom szólt az átváltoztatómhoz.
 - Igen?
- Átváltoztatsz most?
Miután ezt megbeszélték, bementünk abba a szobába, ahol én is át lettem változtatva. Az ahogy Britta Dana torka felé hajol, nem volt valami megnyugtató, de ...
Mikor Dana változása megkezdődött, Britta javasolta, hogy hagyjuk egyedül. 4 óra múlva mentünk be hozzá. Az ágyon ült, egy tükörrel a kezében, sápadtan, gyönyörűen. Az én húgom a korához képest nagyon szép volt. Soha nem láttam még ennyire szépnek.
Mikor észrevett minket, felugrott - a tesiórán látott gyorsaságát magasan meghaladó tempóban - hozzám futott és átölelt. Láttam rajta, hogy teljesült a vágya, és hogy vámpír lehessen.
Végre halhatatlanok voltunk. Mindketten.