Egy titok kiderül [8. fejezet]

A saját naplómat olvastam vissza.
"Voltak már szebb napjaim. Ma újra megnéztem Chaterine-el az Alkonyatot, de már nem találom olyan álomszerűnek és mesésnek. Inkább egy ostoba, hazug gyerek
mesének. Az én történetem emellett még mindig csak egy átlagos kis sztori amit vámpírok között nap mint nap beszélnek. De az alkonyat - nem is tudom.. olyan
hihetetlen. Túl hihetetlen. Na de mindegy is. Nem akarok leragadni a filmnézésnél."  Ma kilenckor nem Tasha tartja az edzésemet, hanem Adam, mert rá hallgat
Calipso. Persze, ez lehet hogy csak egy kifogás, de nekem kifejezetten tetszik =) Ez most nem tudom hogy jött ide, de ne a múltal foglalkozzunk inkább.

Egyvalami feltűnt otthon, abból, hogy más lettem. Oscar, a macskám, messziről elkerült. Nem tudom miért, de a macskák nem bírják a vámpírokat. anyám többször
megemlítette, hogy biztosan fél tőlem a macska, vagy nem szereti a parfümömet. Hát, cserébe ezért a megjegyzésért én is messziről elkerültem anyámat. De ez
őt nem nagyon zavarta.
A családból egyvalaki mégis rájött, hogy mi vagyok, vagyis hogy mi lettem. A húgom, Darla. Még nagyobb volt a vámpírmániája, mint nekem. Észrevette a
jeleket, amiket az írók véletlenül írtak bele a könyvekbe, és amiket véletlenül említettek a filmekben. Hogy sápadtabb lettem, és tisztább lett a szemem
színe. És hogy mostanában kevesebbe ettem. Azt is észrevette, hogy önkéntelenül gyorsabb és erősebb lettem, bár ezt előtte próbáltam a legjobban leplezni.
Mégis, egyik nap, mikor hazamentem délután, behívott a szobájába. Darla tizenhárom éves volt, majdnem tizennégy. Mindig nagyon szerettem, a legjobb testvér
volt a világon. Valami olyasmit éreztem iránta, mint Logan iránt, azt hiszem.
- Rissa, beszélhetnénk négyszemközt? - kicsit mintha meg lett volna ijedve - de miért félne a saját nővérétől?
- Persze hugi. De ne sokáig, shoppingolni megyek Ashley-vel és Lissa-val. Szóval csak gyorsan és tömören - nem hittem, hogy rájött valamire, úgy gondoltam
pasi lehet a dologban, talán segítséget kér.
- Rissa.. tudom, hogy fura hogy így rákérdezek, de te nagyon sokat változtál és... nekem úgy tűnik.. Ne röhögj ki ha nem helyes amit gondolok de.. vámpír
lettél? - Tágra nyílt a szeme, és kicsit kapkodta a levegőt. rájöttem, hogy ő tényleg fél tőlem, legalábbis egy kicsit biztos.
- Dana.. nem kéne tudnod ezt.. Figyelj, ugye nem mondtad el ezt senkinek??
- Persze. Bolondok házában tölthetném az életemet. szép lennék, odamennék egy rendőrhöz, és azt mondanám: "Biztosúr, a nővérem vámpír lett" - elnevette magát
ezen a bolond helyzeten, de én nem találtam viccesnek.
- Ne is mond el. Hát nem hiába nézed azokat a vámpíros filmeket.. - kicsit rá mosolyogtam, de ő szemmel láthatóan az agyaramat kereste. Hát, azt sajnos most
nem láthatta. szerintem tetszett volna neki. Szerintem is olyan vagány.
- Átváltoztatsz? Én már régen gondolkozok ezen.. Olyan jó lenne! Mesélhetnél a társadalomról. Szeretnék - nem is - akarok! tanulni.
- Akkor tudd meg, hogy este kilenc és reggel hat között én egy vámpír iskolában töltöm az időmet. Egyszer velem jöhetsz. Az uralkodójelöltjük vagyok - nem
fognak bántani, ígérem.
- Köszönöm. Nagyon szeretlek, akár vámpír vagy, akár nem. Szeretném látni az igazi külsődet. - komolyan kíváncsinak tűnt, de az jutott eszembe, hogy vajon
nem lesz-e kisebbségi komplexusa azok után. Végül megadtam magad.
- Oké, majd megegyezek velük, hogy szedjék le rólad a Ködöt.
- Fogalmam sincs, mi az, de ez jól hangzik. Megegyeztünk =)

Boldogan, mosolyogva indultam el az Adam-el megbeszélt találkozóra a West Center-be. Már tudta valaki a titkomat, mégpedig olyan ember, akiben feltétel
nélkül megbíztam. Ez egyszerre volt megnyugtató, és ilyesztő boldogsággal töltött el.

Adam nevetve fogadott, mint mindig. Amikor ilyen volt a kedve, szóval mindig, azzal engem is feldobott. Imádtam, mikor vidám, de nem is nagyon ismertem a
szomorú oldalát. Úgy döntöttem, hogy nem is szándékozom megismerni azt az oldalát. Jó nekem így, boldogan is. Jó ? Nem is. Tökéletes. Ebben a tudatban
viccelődtem én is vele, amikor ő poénkodott velem. Nagyon jól telt a délutánom, és abban az érzésben indultunk vissza az "akadémiára" hogy megint, ha csak
kicsivel is, de nekünk az is nagy lépésnek számított, de közelebb kerültünk egymáshoz. Bár nekem ő már a kezdetekkor is több volt, mint barát.