Átlátni a hazugságokon [7. fejezet]

A napjaim unalmasan teltek. Sokan furcsának találták, hogy mért nem omlok össze zokogva, mikor eszembe jut Logan - én ilyenkor csak mosolyogtam. Az időm
általában a kiképzésen kívül azzal ment el, hogy Logan bátyját, Connort vígasztaltam, aki mindezt hálásan fogadta. Néha (majdnem mindig) segítettem neki a
kerti munkában, közben sokat beszélgettünk, és lassan meg is edződtem. Tessa már nem kritizált annyit, szóval teljesült egyik dédelgetett álmom (az álmom
csak idézőjelbe, tudjátok) ! Connor ugyanolyan kedves és megértő volt mint Logan, csak három évvel volt idősebb nálam. Elfogadtam volna bátyámnak. Pont, mint
Logant. Minden rá emlékeztetett, amit mondott, amit csinált, a hangja majdnem ugyan olyan volt.  A mozdulatain látszott, hogy rokonok, s hogy nagyon sok a
közös bennük. Nagyon sokat beszélt arról, hogy milyen volt a kisgyermekkoruk egy tanyán, valahol Mexico City közelében. Bár nem tudom, hogy hol van arra
tanya, de ez most mindegy is. Elmondta, hogy milyen volt Logan kisgyerekként, és ezek nagyon szórakoztató történetek voltak. Az én legjobb barátom, akit
ismerek (ismertem) már vagy ... két hónapja, kergeti a csirkéket a kertben, mert éhes, és szereti a csirkevért. Nagyon sokat nevettem Connor társaságában.

Elindultam edzésre. Egy szerdai nap volt, a tavaszi szünet előtti utolsó nap, körülbelül hajnali két óra. Tudtam, hogy lassan iskolába kell mennem, de még
hátra volt a hajnali edzés Tessával, és a hajnali vérivás, amit ma Connorral beszéltem meg. Ő is úgymond olyan nagyétkű volt, mint én. Csak sose mondta.
Vagy lehet hogy csak azért ivott, mert én is ittam? Sose derült ki.

Mikor beléptem az ajtón, Tessa nem a szokásos edzőcuccában állt. Páncélruha volt rajta, a sisak a kezében - kezdtem már sejteni, hogy mi lesz a feladatom.
- Jó reggelt.. akarom mondani jó napot Tessa. - tudjátok, nálunk a vámpírok nem tettek (és még ma se tesznek) különbséget reggel és este között, ők csak annyit
könyveltek el, hogy sötét van, vagy világos. A többi nekik édes mindegy volt.
- Jó napot Clarissa. Ott a páncélruha, vedd fel az öltöződben. Aztán hozd ki Calipso-t. Ma róla fogsz harcolni, a levegőben.- úgy mosolygott rám, mintha egy
hatalmas szívességet teljesítene, pedig egyenesen a frászt hozta rám. Meg se tudtam rendesen ülni Calipso-t. Az első hetekben próbáltam, de mindig ledobott.
Láthatóan azt akarta, hogy másvalaki üljön a hátára, és ez a valaki sejtésem szerint Adam lenne.  
- Nem ismerem eléggé Calipso-t! Mindig ledob! Nem küldhetsz a levegőbe minket. - Kiáltottam kétségbeesetten.
- De küldhetlek, mert én vagyok a mentorod. Na menj és ne veszekedj, mert találok neked még nehezebb feladatot!
- Nem küldhetsz! Azért, mert én vagyok a kiválasztott, még nincs jogod rá, hogy meggyorsítsd a kiképzésemet! Nincs jogod hozzá, hogy nehezebb feladatokat
adj, mint amikre képes vagyok. Stimm? - elővettem a legangyalibb mosolyomat, elindultam az ajtó felé, közbe belerúgtam a nekem odakészített páncélba.

Aznap mindenki engem piszkált. Amióta ide kerültem, nem volt ilyen rossz napom. Szerencsém volt, hogy eljött az ideje (hajnali három) hogy menjek vért inni
Connorral. Hatra kellett hazaérjek, mert általában fél hétkor keltettek. A Connorral töltött két órácska nagyon jól esett, megint sokat nevettünk, de az
átlag hangulatomon nem tudott változtatni - az átlag hangulatomat szétcseszte Tessa, mint mindig.

[ a szerk.: Bocs, hogy ez rövidebb lett, ez a fejezet csak arra szolgált, hogy egy kicsit betekintsünk Rissa hétköznapi reggeleibe. Igérem, a többi hosszabb
lesz! És ha van ötletetek, komiba legyek szivesek. Fati, te is please. Mert komizni ugye nem szoktál =) ]