Lassan haladtam az éjjeli utcán, és igyekeztem árnyékban maradni. Minél kevesebben vesznek észre, annál jobb minél kevesebben tudnak a létezésemről,
annál jobb. Sokan vannak erre olyanok, akik nem néznék jó szemmel hogy már,vagy hogy még élek. Őszintén, ezeket a fickókat legkevésbé se érdekelte, hogy
van-e szemtanú, ha gyilkolnak. Megtették ha úgy gondolták, hogy szükséges, és soha semmit nem bántak meg. Talán ezért nem tartoztam közéjük.
Mikor észrevettem, hogy az utca csaknem teljesen kiürült, gyorsabbra vettem a tempót, mert biztos voltam benne
hogy akik látnak emberek. A házak, az ablakok és az utca öreg, terebélyes fái elmosódott foltként suhantak el mellettem, hajamat felborzolta a hideg, őszi
szél. Csak rohantam. A száguldás mindig kikapcsolta az agyamat,olyan természetes volt nekem, mint másnak a levegővétel. A száguldás, ami nekem megadatott,
de szörnyű árat fizettem érte. Az én történetem ez, hogy mi történt velem attól a téli éjszakától, eddig az őszi éjjig.
Aznap, már nagyon sötét volt. Fiatal voltam, alig tizenhat éves. Bulizni voltam a haverokkal, de haza mindenki külön indult. Igazából egy kicsit mindig
féltem a sötéttől. Jobban mondva nem féltem, hanem rettegtem, de csak akkor, ha egyedül voltam. Állítólag az ember fél attól, amit nem ismer.
A sötétben csak olyan dolgok voltak, amiket nem ismertem, és ez rettentően félelmetes volt nekem.Remegve mentem a sötét utcán, ahova nem nagyon világított
be a hold, az utcai lámpák is éppen csak pislákoltak. Nem számítottam társaságra, hiszen ahogy a szememmel és fülemmel érzékeltem, rajtam kívül senki sem
volt az utcában. Fáztam is, pedig vastag prémkabát volt rajtam, de errefele hideg volt a tél, a hópelyhek ráfagytak a sapkámra. Ekkor vettem észre az idegent
aki felém haladt. Nem tűnt agresszívnek, nyugodtan sétált, nem sietett. Csak jött felém. Határozottan, megállíthatatlannak tűnt a szememben.
Sietős sétára váltottam az iramot. Alig 2 m-re voltam már csak tőle, mikor lehajtotta a kapucnit a fejéről. Eddig emiatt nem tűnt fel, hogy más.
Nő volt, rikító vörös hajkoronával, de a haja természetesnek tűnt, nem pedig festettnek. Arca sápadt volt, szeme pedig zöld, abból a smaragdos fajtából.
Nem volt magas, de karcsú, sápadtsága miatt szinte világított a sötétben. A legszebb nő volt akit valaha láttam, kicsit irigy is voltam rá.
Beszélni kezdett hozzám, a hangja emléke tisztán cseng még ma is a fülemben.
- Clarissa Ross? Te vagy Clarissa Ross? - Mint ezer kis csengettyű, ami néha dallamosan mélyül... Mégis, gyanúsnak találtam hogy tudja a nevemet.
- Igen, én vagyok Clarissa Ross. Honnan tudja az én nevemet? - A hangom az övéhez képest már-már rekedtnek hatott.
- Ez most nem fontos. Talán érdekel, miért kerestelek, de ezt csak később mondhatom el. Ajánlanék valamit, te pedig megmondod, hogy érdekel-e. Így rendben?-
rám mosolygott, ezzel kivillantotta tűhegyes szemogait. Hátrahőköltem, erre lehervadt a mosolya.
- Rendben. Persze. Mond csak.
- Ajánlok neked természetfeletti gyorsaságot és szépséget. Ajánlok még örök életet. Lehet, hogy különleges képességed is lesz, bár ezt nem ígérhetem.
Mindezért cserébe kérek néhány ezek mellett eltörpülő apróságot. Kérem a lelkedet, és a halandó életedet. Meg persze egy pár kortynyit a véredből.
- Vámpír vagy? - Nem lepődtem meg túlságosan, nagy vámpír rajongó voltam akkor, minden vámpíros filmben természet feletti szépségűnek mutatták őket.
- Igen. Elfogadod az ajánlatomat? - Szórakoztatta, hogy milyen az arckifejezésem.
- Vámpírrá akarsz változtatni, a fiókáddá akarsz tenni... - Ez nem kérdés volt. - Miért?
- A Calipso vámpírklán időtlen idők óta várja a tökéletes örököst. Most végre eljött az idő. Clementina Darrow, a mostani vezetőnk téged talál alkalmasnak.
De persze csak akkor, ha te is beleegyezel. Természetesen előbb kiképeznek, de Clementina Darrow uralkodási idelye ebben az évben lejár. Szóval ha szivesen
betöltenéd köztünk ezt a tisztséget, akkor gyere velem.
- Szeretnék, de még mennyire!
- Akkor kísérj el az otthonomba. Ott átváltoztatlak. Mindenkivel, akit eddig ismertél, találkozhatsz nappal. Elintézzük, hogy ugyan azt a Clarissát lássák
benned, aki eddig voltál. De éjjel - éjjel vámpír kötelezettségeid lesznek. Ja, el is felejtettem említeni - le kell mondanod az alvásról is. -
mosolygott, de már nem féltem tőle, hiszen feltárta előttem egy sokkal jobb élet lehetőségét.
- Veled megyek. Mutasd az utat, kérlek! - már mentünk egy ideje, mikor eszembe jutott, mit nem tudok még a rélytéjes nőről.
- Hogyan nevezhetlek?
- Hívj Brittának. Csak Britta. - Büszkén lépdelt, de egyszer csak megunta ezt a - számára - lassú tempót. Felkapott, és suhantunk. Csodás érzés volt.
Egy kovácsolt vaskapu előtt álltunk meg, amin egy hatalmas lakat volt, de Britta nem strapálta magát a kinyitásával. Egyszerűen átugrotta. A kapu mögött
gyönyörűszép, rendezett, parkos kert terült el, és egy fehér kastély. A kastély ajtaja felett egy pávás-denevéres címer. Gondoltam, hogy ez lehet a Calipso
klán címere. Kísérőm végre lerakott és elindult előttem a kavicson. Az ő járása még így is halk volt - főleg az enyémhez képest.
A kastély vas ajtaját feltárta előttem, s én beléptem. Egy komplett bálteremben találtam magam. Két oldalt vastag lépcsősorok vezettek a felsőbb emeletekre.
Erre indult Britta. Amikor bementem a szobába, ahova mutatott, nem minden napi látvány tárult elém. A kőrisfa ajtó másik oldala tükörrel volt bevonva,
a szoba közepét elfoglalta a nagy baldachinos ágy. A takaró egyforma volt a fal színével - itt minden vörösben pompázott. Az ajtótól pár méterre méretes
gardróbszekrény állt.
Olyan tipikus vámpírokra jellemző szoba volt.
- Itt foglak átváltoztatni. három óráig legyel kómában, mintha aludnál egyet. Ha felébredtél, válassz egy báli ruhát a gardróbból, aztán gyere le.
Szép legyen, a Calipso klánnak mutatlak be. - intett, hogy feküdjek az ágyra, de alig feküdtem le a fogai már a nyakamon voltak.
Ahogy itta a vérem, minden homályosabb lett, és lassan átcsúsztam egy álomba.
Vámpír voltam, egy bállteremben - ennek a kastélynak a báltermében - keringőztem egy helyes vámpír sráccal, aki azt mondta, hogy szeret.
Vajon ki lehet ő?
Mikor felébredtem, már éreztem azt a különös, megmagyarázhatatlan gyorsaságot. A tükörhöz siettem, de a megszokott tempómhooz képest túlontúl hamar értem
oda. Akit a tükörben láttam az pedig nem is hasonlított rám, vagyis arra, aki régen voltam. Én sose voltam iylen szép. A hajmahoz nyúltam és az a valaki a
tükörben utánozta a mozdulatot. A hajam ragyogóan fényes volt, de a sötét barnából teljesen feketére változott. A szemem - ami normális esetben barna -
most az arany és a bronz színeiben játszott. Őszintén, gyönyörű voltam. Bénéztem a gardróbszekrénybe, és csodás báli ruhákat láttam, mindegyik fekete, fehér
vagy vörös volt. Úgy gondoltam, a Calipso vámpírklánt megtisztelem annyival, hogy vörös ruhát veszek, Találtam is egyet, ami szabadon hagyta a vállamat.
Britta büszke lesz rám.
Az új életem kezdete - egy jobb élet kezdete. Ezzel a gondolattal a fejemben indultam el lefele, hogy megismerkedjek az új családommal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése